Végéhez ért a Com’ON Kolozsvár ’20-as kiadása: könyves házikók az Armătura Parkban, jóga és festés a Szamos parton, valamint Zoomos műhelyek és táborok.

Jógázás a szabadban, festés és zsonglőrködés, egy telefonos fotó-workshop során tett felfedezőút a Fellegváron, egyetemisták által tartott online, pályaválasztási tanácsadás diákoknak, Zoomos virtuális táborok és könyves házikók az Armătura Parkban - csak, hogy néhányat említsünk a kolozsvári lakosok által megszavazott és a fiatalok révén megvalósított 46 kezdeményezés közül, amelyek szeptember 23. és november 15. között kerültek sorra, a Com’ON Kolozsvár ‘20 részvételi költségvetési program keretében. 

A Com’ON Kolozsvár keretén belül Kolozsvár parkjaiban fiatalok adtak útmutatást az időseknek a telefonos alkalmazások használatára vonatkozóan, egy másik kezdeményezés keretében pedig aerobic bemutatókra került sor az éppen arra járók számára. Az ifjúsági részvételi költségvetési folyamat alatt szabadtéri filmvetítésekre, mászó versenyekre, vagy az elektromos eszközök szelektív gyűjtésére is sor került. A kolozsvári fiatalok ismét újrafestették egy iskola falát, ezúttal a „Kozmutza Flora” Hallássérültek Speciális Iskolája volt soron.

Tekintettel a jelenlegi járványügyi helyzetre a fiatalok egy része kezdettől fogva online térben tervezte megvalósítani kezdeményezéseit, de olyan csapatok is voltak, akik sikeresen újragondolták javaslataikat és az online térbe adaptálták. Az online térben is sokszínű tevékenységekkel találkozhattunk: egyesek filozófiai műhelymunkákat szerveztek gyerekeknek, mások mentálhigiénés platformot hoztak létre, amelyek olyan kérdések kapcsán nyújtanak segítséget fiataloknak, mint például az online zaklatás vagy egészséges kapcsolatok. Nem utolsó sorban online koncertre is sor került ebben az időszakban.

E megvalósítás folyamán a kolozsváriak véradásban, különféle online műhelymunkákon - a serdülőkor kihívásairól, a könyvkötésen át, viták és nyilvános beszéd versenyeken keresztül, egészen a kreatív tanfolyamok és a rajzolás alapjáig - is részt vehettek. 

A Com’ON Kolozsvár ‘20  keretén belül megvalósult összes kezdeményezés elsődleges célja volt egy jobb és egészségesebb fizikai és mentális élet kialakítása a közösségben, valamint a jólét és a kiteljesedés megteremtése a jelenlegi körülmények között is, ahogyan ezt az idei mottó is hangsúlyozta:  Vagyis, “Let’s do well together!” - “Legyünk jól együtt!”

“Nem is kérdés, hogy jó volt a Com’ON. Közel 200 fiatal javasolt kezdeményezéseket. Mintegy 4.000 kolozsváron lakó, tanuló vagy dolgozó személy díjazta mintegy 8.500 szavazatával szavazatával ezeket. A 46 legnépszerűbb kezdeményezés díjazásban részesült és a gyakorlatban is megvalósulhatott több, mint 100 fiatal aktív szervezői részvételével. Minket sem került el a járvány, de igen találékony és rugalmas fiatalokhoz volt szerencsénk az online térben, valamint egy szintén vagány facilitátori-segítői csapathoz is, akik támogatták őket a szervezésben, megvalósításban. Az idei Com’ON Kolozsvárt a Legyünk jól együtt! mottóval indítottuk és így is tettünk.” - fogalmazott Larisa Dumitroaea, a Com’ON Kolozsvár ‘20 projektmenedzsere.

128 fiatal által alakított 28 összesen csapat 46 kezdeményezése részesült anyagi támogatásban, amelyet legtöbb 3500 lej/kezdeményezés értékben díjazott a PONT Csoport a  Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Helyi Tanácsa támogatása segítségével. Ezek a kezdeményezések a szeptember 23 - november 15. periódusban valósultak meg a város területén és az online térben egyaránt. Az ötlet javaslatok egy vagy több, a szervezők által ajánlott kategóriába sorolhatók: közülük 20 az egészség, 38 az tanulás, 25 a részvétel, 17 pedig a támogató környezet kategóriát képviselték. A megvalósított kezdeményezések közül három javaslat hátrányos helyzetű csapatok, egy pedig 14 és 17 éves korú fiatalok részéről érkezett. 

A július 11. és augusztus 24. közötti időszakban 71 kezdeményezés érkezett a Com’ON Kolozsvár ‘20 felhívására, amelyet 191, tizennégy-harmincöt éves fiatal javasolt. A Com’ON Kolozsvár ‘20-ba kezdeményezést benevező fiatalok átlagéletkora 22 év volt. Miután technikai megvalósítás szempontjából ellenőrzésre kerültek, a kezdeményezések közösségi értékelés révén kerültek rangsorolásra, az érdeklődők a www.comoncluj.ro honlapra a szeptember 1-20. közötti időszakban belépve, szavazataikkal díjazhatták kedvenc ötleteiket. Megközelítőleg 8.500 szavazat érkezett több, mint 4.000 kolozsváron lakó, tanuló vagy dolgozó személytől. 

Prioritások
  • Hogyan érzik magukat most a fiatalok, és mit tehetnek annak érdekében, hogy mindannyian jobban érezzük magunkat, fizikai és mentális szempontból egyaránt?

     

    Ebben a témában a fizikai, mentális vagy lelki egészség javítását szolgáló kezdeményezéseket várnak, de az ötletek kapcsolódhatnak az egészséges életmódhoz is: mit együnk, hogyan aludjunk, hogyan és mennyit sportoljunk.

  • Hogyan lehet a fiatalokat jobban felkészíteni arra, hogy jobban boldoguljanak az életben? Mit szeretnének ehhez megtanulni, megismerni:

     

    A közösség számára nagyon hasznosak lehetnek az oktatással kapcsolatos ötletek, amelyek általános vagy specifikus képességeket kívánnak fejleszteni. Ide tartozik a nonformális oktatás is, a digitális eszközöket is ideértve, amelyek a kreativitás, az együttműködés képessége vagy a problémamegoldás képességének fejlesztéséhez járulnak hozzá; valamint a nemek és a nemzetiségek közötti egyenlőség témája is.

  • Milyen városra van szükségük a fiataloknak, hogy maximálisan kiteljesedhessenek, aktívan részt vegyenek a közösség igényeinek kielégítésiben és a városfejlesztésben?

     

    A jelentkezőket arra ösztönzik, hogy azonosítsanak és aktiváljanak kolozsvári tereket, vagy gondoljanak újra már meglévőket, hogy azok más funkciókat töltsenek be, akár átmenetileg. Az ebben a témában érkező kezdeményezések szólhatnak az ifjúságot támogató szolgáltatásokról, ifjúsági központokról, mobilitásról, közlekedésről, valamint ifjúsági közpolitikákról is.

  • Végéhez ért a Com’ON Kolozsvár ’20-as kiadása: könyves házikók az Armătura Parkban, jóga és festés a Szamos parton, valamint Zoomos műhelyek és táborok.
    Végéhez ért a Com’ON Kolozsvár ’20-as kiadása: könyves házikók az Armătura Parkban, jóga és festés a Szamos parton, valamint Zoomos műhelyek és táborok.

    Jógázás a szabadban, festés és zsonglőrködés, egy telefonos fotó-workshop során tett felfedezőút a Fellegváron, egyetemisták által tartott online, pályaválasztási tanácsadás diákoknak, Zoomos virtuális táborok és könyves házikók az Armătura Parkban - csak, hogy néhányat említsünk a kolozsvári lakosok által megszavazott és a fiatalok révén megvalósított 46 kezdeményezés közül, amelyek szeptember 23. és november 15. között kerültek sorra, a Com’ON Kolozsvár ‘20 részvételi költségvetési program keretében. 

  • Com’ON Kolozsvár ‘20 folyamatban: több tucatnyi eseményt szerveznek a fiatalok október-novemberben a kolozsváriaknak
    Com’ON Kolozsvár ‘20 folyamatban: több tucatnyi eseményt szerveznek a fiatalok október-novemberben a kolozsváriaknak

     

    Görkorcsolyapálya, vezetett séták az erdőben, tájékoztató kampány az elektronikai termékek újrahasznosításáról, filmvetítések, filozófiai műhelyek gyerekeknek, online szakmai orientációs foglalkozások - ez csak néhány példa abból közösség életét jobbá tenni kívánó több tucatnyi eseményből, akcióból és kampányból, amellyel fiatalok jelentkeztek a ...

  • Már több mint 1.500 kolozsvári lakos több mint 3.000 szavazattal fejezte ki bizalmát a fiatalok kezdeményezései iránt a Com’ON Kolozvsár ‘20-as kiadásában
    Már több mint 1.500 kolozsvári lakos több mint 3.000 szavazattal fejezte ki bizalmát a fiatalok kezdeményezései iránt a Com’ON Kolozvsár ‘20-as kiadásában

    A Com’ON Kolozsvár fiataloknak szóló részvételi folyamat első hetében 1.512 kolozsvári lakos összesen 3.022 szavazatát regisztrálták a város életének fejlesztését célzó 71 kezdeményezésre. A szavazási időszak kedden, szeptember 1-én kezdődött és vasárnap, szeptember 20., 23:59 óráig tart.

Kezdeményezők, Partnerek, Szponzorok
  • PONT Csoport
  • Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa
  • Visit Cluj
  • Centrul Cultural Clujean
  • Kolozsvári Fiatalok Föderációja
  • Citizen Y Resource Centre
  • Kolozs Megyei Diáktanács
  • Kolozs Megyei Magyar Diáktanács
  • ClujHub
  • Transilvania IT Cluster
  • The Cultural House of the Municipality of Cluj-Napoca
Korábbi kiadások